Kíváncsiak voltunk, hogy miként nézne ki a játék, ha bepakolnánk pár aggresszív NPC-t, akik minket,
illetve egymást próbálják darabokra szedni. A lépcsőmászással még problémájuk van, így könyedén el tudtunk előlük menekülni,
de idővel majd belejönnek, és akkor nem lesz menekvés.
Az egymással vívott harcukat elnézve elég könyörtelenek sőt, a kósza gránátok jelenlététől sem riadnak vissza,
bár lehet ez nem fog előnyükre válni. Az alábbi három kép más-más szemszögből mutatja be a káoszt, ami éppen uralkodott tesztünk során.
Csoda, hogy lencsevégre tudtunk kapni pár ellenfelet is.
(Egy kis megjegyzés: A kék csapatban harcoltunk mi is, tehát a pirosak voltak ellenünk,
viszont nem a hangya színe a mérvadó, hanem a felettük lévős korong jelölte a csapatokat.)